A távhő elszámolásról feltett gyakori kérdésekre válaszol a DVG Zrt.

Július 1-jén volt egy éve, hogy a DVG Zrt. átvette a távhőszolgáltatást Dunaújvárosban. Ennek megfelelően a fogyasztók megkapták az éves elszámolásokat. Van, akinek rá kell fizetnie, van aki visszakap, az elszámolás viszont légteres. Annak ellenére is, hogy a társasházak tízmilliókat fizetnek ki a DVCSH Kft.-nek a költségosztás pontos elvégzéséért. Erről azonban a Pomázi cég vagy használhatatlan adatot küld vagy pedig egyszerűen nem ad át semmit.

 


A DVG Zrt. foglalta össze az ügyben felmerülő gyakran ismételt kérdéseket.


 

  • Az elszámolás alapján be kell fizetnem. Miért károsítja meg a lakókat a DVG Zrt.?

Minden elszámoláskor egyes lakóknak rá kell fizetniük, míg mások visszakapnak. Most is erről van szó: 11,189 fogyasztónak kell ráfizetnie, míg 9663-an visszakapnak pénzt, 199-en pedig nullás számlát kaptak. Az arány tehát közel 50-50 százalék. Szó sincs arról, hogy a DVG így szedne be plusz pénzt, az egész elszámolás után a többlet nem éri el a 13 millió forintot, ami elhanyagolható a távfűtés több milliárdos költségéhez képest.

 

 

  • Nagyon enyhe volt a tél, alig kellett fűteni, hogy lehet, hogy mégis rá kell fizetni?

Bár a tél valóban viszonylag enyhének mondható, de bizony jócskán voltak hideg napok, és az őszi és tavaszi időszak is kimondottan hűvös volt, amiért nagyon sokan igényeltek pótfűtést. Az elszámoló számlán fel van tüntetve, hogy az adott társasházban mettől meddig működött a fűtés. Ahol az október 15. és április 15. közötti időpontot meghaladja, ott pótfűtést igényeltek, ez akár két havi plusz fűtés is lehet, ami értelemszerűen megdobja a fizetendő összeget.

 

  • Igazságtalan, hogy a légteres elszámolás nem veszi figyelembe a fogyasztást.

Téves állítás, hogy a légköbméteres elszámolás ne venné figyelembe a fogyasztást. Annak alapja ugyanis ugyanúgy a hőközpontban leolvasott hőmennyiségmérő állása. Légteres elszámolásnál ezt a hőmennyiséget osztják el a lakások légköbmétere alapján, míg a költségosztós elszámolás esetén a költségosztó értékei alapján. A központi mérőn leolvasott adat mindenkinek a számláján fel van tüntetve.

 

  • A szomszédom lakása ugyanakkora, mint az enyém ő mégis más összegről kapott elszámolást. Hogyan lehet ez, ha légköbméteres az elszámolás?

Az elszámolás az egész évi fogyasztást és befizetést veszi alapul, vagyis ehhez össze kell adni az év közben befizetett 12 részszámlát is. Egyforma légterű lakásnál a 12 havi részszámla és az elszámoló számla összege megegyező kell, hogy legyen. Egyszerű példával: ha valaki havonta 7500 forintot fizet és 10 ezer forintos elszámolót kapott, az ugyanúgy 100 ezer forintot fizet be egy évben, mint aki havonta 10 ezer forintot fizet, de az elszámoláskor visszakap 20 ezret.

 

  • Hogyan kellett volna eljárni ahhoz, hogy ne légköbméteres elszámolás történjen, hanem költségosztó alapján?

Ennek automatikusan meg kellett volna történnie, ha a DVCSH Kft. betartja a törvényeket és végrehajtja a hatósági utasítást. E szerint nekik 2021. június végén minden költségosztót le kellett volna olvasniuk és ez alapján elkészíteni a fogyasztókkal a végelszámolást. Ez lett volna egyben a nyitó érték is a DVG Zrt. részére, amely alapján elkészülhetett volna a 2022. június 30-ai zárással az elszámolás. E helyett a DVCSH Kft. továbbra is úgy csinál, mintha szolgáltató lenne, míg a leolvasásokat a saját ütemében végzi, ezek azonban a DVG Zrt. számára használhatatlan adatok.

 

  • A DVG Zrt. miért nem tájékoztatta a lakókat arról, hogy légteres elszámolás lehet?

A DVG Zrt. erre több alkalommal is felhívta a lakosok és a közös képviselők figyelmét. A DVG vezérigazgatója tavaly októberi lakossági fórumán is figyelmeztetett erre, a közös képviselők pedig több alkalommal is külön tájékoztatót kaptak, ahová meghívást kapott a három költségosztós cég képviselője is.

 

  • Miért légköbméter arányban történt az elszámolás, ha van költségosztóm?

A költségosztás elvégzése nem a DVG Zrt. feladata, ez törvény szerint így van. Számtalan cég van, akik kimondottan ezzel foglalkoznak és elvégzik ezt a munkát. Sajnos a mostani fűtési szezonban ezt az elszámolást a cégek nem készítették el megfelelő formában, így a DVG Zrt. nem tudott ez alapján számlázni.

 

  • Miért nem olvasta le a DVG Zrt. a költségosztókat?

A költségosztás elvégzése nem a DVG Zrt. feladata. Erre a társasházaknak külön szerződése van egy céggel és ezért folyamatosan fizet is neki. Ezért cserébe a cégnek telepíteni és karbantartania kell a költségosztókat, azokat le kell olvasnia és az így kapott értékek alapján el kell végeznie a költségosztást. Látható, hogy ez óriási munka, ebből külön cégek élnek, helyettük ezt a munkát a DVG Zrt. nem végzi el.

 

  • Miért nem szerződik a DVG Zrt. a társasházakkal a költségosztás elvégzésére?

Mert a DVG Zrt. nem tartja etikusnak azt a gyakorlatot, hogy ugyanaz a cég végezze a hőközponti mérők leolvasását és a költségosztást. Ez ugyanis alapot adhat az esetleges visszaélésekre, hiszen ugyanaz a cég olvassa le a központi mérőt, mint aki szétosztja azt a fogyasztóknak.

 

Mi úgy látjuk tisztességesnek, hogy a DVG Zrt. leolvassa a központi hőmennyiségmérőt, a költségosztással megbízott cég pedig elkészíti a lakásonkénti költségosztást. A társasház lakásainak kiszámlázott hőmennyiség összege pedig nem lehet több, mint amennyit a DVG Zrt. a központi mérőn leolvasott.

 

Az általunk ajánlott költségosztós cégek ezt az összesítést automatikusan megküldik a közös képviselőnek (Ezt egyébként a DVCSH Kft-nek jogszabályi rendelkezés alapján eddig is meg kellett volna tennie…), így ő ellenőrizni tudja, hogy egyeznek-e a számok. Egy nagy lépcsőházban ugyanis elég minden lakáshoz egy kicsivel nagyobb értéket beírni és máris jelentős többletbevételre lehet szert tenni. A DVG Zrt. ennek a látszatát is szeretné elkerülni, ezért más cégekre bízza a költségosztást, így a dunaújvárosi fogyasztók még nagyobb biztonságban vannak.

 

  • A közös képviselő szerint a DVCSH Kft. átadta az elszámolást, mégsem az alapján számláztak.

Normális esetben ez úgy történik, hogy a költségosztást végző cég leolvassa a lakásokban lévő mérőket, majd a szolgáltatótól bekéri a hőközponti adatokat és ez alapján elvégzi a költségosztást. Ha a DVCSH Kft. át is küldte a leolvasott értéket, akkor sem végezte el a teljes munkát, annak ellenére, hogy a társasházak ezt kifizették neki.

 

A nagyobb probléma, hogy az adatok hiányosak, nem szerepel rajta a nyitó és a záró dátum, ahogyan nincs hőközponti adat sem, hogy ebben az időszakban mennyi hő fogyott a házban, vagyis nincs meg az a hőmennyiség, amit szét kellene osztani. A DVCSH Kft. tehát ha küldött is adatokat, azok használhatatlanok.

 

  • Mit kell tennünk ahhoz, hogy legközelebb ne légköbméter alapján kapjuk az elszámolást?

Szerződést kell kötni egy olyan céggel, amelyik kimondottan költségosztással foglalkozik. Ők a korábbi ampullás berendezések helyett egy olyan korszerű készüléket telepítenek, ami sokkal pontosabb, nem mér a nyári kánikulában, az állást pedig digitálisan jelzi ki, nem lehet vitás a leolvasott érték. A mért értéket ráadásul rádiójelek segítségével továbbítja a lépcsőházakban elhelyezett központi egységekbe – ennek köszönhetően a fogyasztóknak nem kell otthon tartózkodniuk a leolvasáskor. Dunaújvárosban három ilyen nagy cég működik, elérhetőségeik megtalálhatóak a DVG Zrt. honlapján.