-
Vihar után
A vasárnap esti vihar következtében a város több pontján sérültek meg fák, szakadtak le ágak. A kidőlt fákat és balesetveszélyes vagy leszakadt ágakat a tűzoltóság és a DVG Zrt. feldarabolta és eltakarította a közterületekről így téve ismét biztonságossá és járhatóvá a közterületeket.
-
Virágos Magyarországért verseny
A DVG Zrt. által gondozott Dr. Molnár László Emlékpark virágai is szerepelnek a Virágos Magyarországért versenyen. A szavazás augusztus 8-ig tart, adják le Önök is szavazatukat Dunaújvárosra! Szavazni az alábbi linken lehet: https://tinyurl.com/legviragosabb-2021-30e-bp Hajrá Dunaújváros!
-
Holdfényfürdő
Több, mint négyszázan vettek részt a Holdfényfürdőre keresztelt eseményen az Élményfürdőben! A Strandok Éjszakája rendezvénysorozat keretében szerveztük meg a Holdfényfürdőt az Aquantis Élményfürdőben. Meghosszabbított nyitvatartással, egészen éjfélig tartott nyitva az Élményfürdő, mely során minden korosztály megtalálta a számára megfelelő kikapcsolódást. Az ország számos pontjáról érkeztek látogatók az este folyamán az Élményfürdőbe, bízunk benne, hogy mindenki kellemes, vidám élményekkel távozott!