Közlemény a távhőszolgáltatásról

 

2021. július 23-ai határozatában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a DVG Zrt.-t jelölte ki Dunaújvárosban távhőszolgáltatónak, 2021. július 1-jei (sic) hatállyal.

 

A MEKH ezzel felülírta korábbi döntését, amellyel az állami MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt.-t (MVM OTSZ Zrt.) jelölte ki. Az erről szóló döntést a MEKH a szerdai napon minden érintett félnek megküldte.

 

Dunaújváros MJV Önkormányzata üdvözli a döntést, szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy önkormányzatunk április végén rögtön ezt a megoldási lehetőséget vázolta fel, amikor a DVCSH szerződését felmondta.

 

Ugyan az MVM kijelölése után értelemszerűen a DVG Zrt-nél leállítottuk az előkészítő munkálatokat, ezeket most a lehető leggyorsabban újra elkezdtük, ez gőzerővel folyik, a szabadságon lévő szakembereket is visszarendeltük.

 

Meggyőződésünk, hogy a dunaújvárosi távhőszolgáltatás jó helyen lesz a város 100 százalékos tulajdonában álló DVG Zrt.-nél.

 

A fogyasztók szempontjából most a legfontosabb kérdés a számlázás. Ahogyan arról az önkormányzat és a MEKH is tájékoztatást adott: a DVCSH nem bocsáthatott volna ki számlát június 30-át követő távhőfogyasztásról, még akkor sem ha erről a DVCSH-nak más a véleménye. Most is mindenkit nyomatékosan arra kérek, hogy a DVCSH-nak ne fizessen be június 30-a utáni távhőszámlát.

 

A DVG Zrt. már felvette a kapcsolatot a DVCSH Kft.-vel, hogy átvehessék a számlázáshoz szükséges adatokat. Ezzel párhuzamosan a DVG egy adatbekérést is elindít a fogyasztókkal. Ezt a Dunaújváros Hetilap jövő heti számában is megtalálják majd, és szintén a jövő héten felkerül az önkormányzat weboldalára is. Arra kérünk minden fogyasztót, hogy ezt kitöltve küldje vissza a DVG Zrt. részére.

 

Az, hogy a DVG milyen gyorsan tudja elindítani a számlázást az attól függ, hogy a DVCSH együttműködik-e. Van egy nagyon fontos eleme minden számlának, az úgynevezett göngyölt rezsiblokk, a fogyasztó ebben a blokkban kap információt arról, hogy mennyi lenne a számla értéke rezsicsökkentés nélkül. Ha ezt a DVCSH nem adja át, akkor a Fogyasztóvédelemtől kell beszerezni.

 

Jelenleg úgy számolunk, hogy októberben indulhat a számlázás, ekkor a DVG a július, augusztus és szeptember havi számlákat fogja kiszámlázni a fogyasztóknak.

 

Vannak akik az önkormányzat és a MEKH kérése ellenére már befizették a júliusi számlát a DVCSH-nak, tőlük azt kérjük, hogy ezt a számlát küldjék el a DVG Zrt.-nek, a befizetést igazoló bizonylattal.

 

Ami a legfontosabb és ezt szeretném nagyon hangsúlyosan kiemelni: kétszer senkinek sem kell majd fizetnie erre az időszakra.